ROMÂNĂ | MAGYAR | ENGLISH

Állandó
Időszakos
Archívum

Információ
Kapcsolat
Oldaltérkép
RSS csatornák
Facebook
Youtube
ÚTKERESZTEZŐDÉSBEN   
A Csíkszereda város története című állandó kiállítás 5 év muzeológusi munkát követően valósult meg, hét teremben, mintegy ötszáz négyzetméter alapterületen. Az előkészületek alatt intenzív tudományos kutató munka folyt, közel száz adatközlővel beszélgettünk, több ezer tárgyat gyűjtöttünk be terepről, illetve hoztak be adományként. A kora középkortól az 1989-es változásokig terjedő időszakot, közel egy évezredet ível át a tárlat, amely elsősorban a csíkszeredaiakhoz szól, az ők lokális identitásuk erősítését célozza. Ugyanis múltunk ismerete nélkül, nehéz jövőt építeni.
Az ide betérő látogató olyan izgalmas témákkal ismerkedhet mint a csíki székelyek megtelepülésének körülményei, a csíksomlyói ferencesek titkai, a régi szeredai vásárok hangulata. Kiderül, hogy miért kerül egy 150 kg súlyú címer a plafon alá, milyen ruhába bújt a megye vezetője száz évvel korábban, illetve milyen palackból töltötték ki a régi csíki söröket. Megdöbbentő látni a kisváros huszadik századi pusztulását, ugyanakkor lenyűgüző a folyamatos megújulás, a közösség élni akarása, a boldogulás keresésének számos útja.
Több száz eredeti tárgy mesél a múltról, meghallgatható történetek, kisfilmek, fotográfiák, makettek teszik teljessé az élményt. A kiállítás három nyelven szolgáltat információt, gyerek és felnőtt számára egyaránt izgalmas kalandozást jelent közösségünk múltjában.
Muzeológusok, restaurátorok, mérnökök, építkezési szakemberek, látványtervezők, szerkesztők, fordítók, filmesek, képzőművészek, reklámszakemberek ... és még sorolhatnánk azokat a szakmákat amelyek magas színvonalú, összehangolt munkája nélkül nem nyílhatott volna meg a kiállítás.
Akiknek a legnagyobb köszönettel tartozunk, ők a régi szeredai polgárok. Az ő adományaik, tanácsaik, emlékeik alapozták meg a várostörténeti gyűjteményünket és innen válogattuk a kiállított anyagot.
Az utak kereszteződésében született városunk  elhelyezkedése kedvezett a fejlődésnek, de a hadak útjában esve nem egyszer előidézte részleges pusztulását is. Kiállításunk címe - Útkereszteződésben - Csíkszereda város története ezt  a veszélyeknek kitett, és mindannyiszor újjászülető várost szeretné bemutatni.





Csíki Székely Múzeum
Csíkszereda, Vár tér 2.
Hargita megye, Románia

Nagy Imre Galéria
Csíkszereda, Zsögödi Nagy Imre utca 175.

Kossuth utcai galéria
Csíkszereda, Kossuth Lajos utca 12., I. emelet
Postacím:
Muzeul Secuiesc al Ciucului
530132 Miercurea Ciuc, Piaţa Cetăţii nr.2
Judetul Harghita, Romania

Tel: (004) 0266-372024
Tel/Fax: (004) 0266-311727
Mobil: (004) 0753-073531

E-mail: info@csikimuzeum.ro
Web: www.csikimuzeum.ro
EU-s projektünk:
Kiemelt támogatónk:
Kulturális projektünk:
Fenntartónk:
Developed by Designed by